Négy éve nyílt meg a Quí, de a tulajdonosok már akkor álmodoztak a szomszédos, üresen álló helyiségről, ami egyébként jóval nagyobb térrel rendelkezik. Amikor lehetőségük nyílt rá, hogy használhassák, alaposan meg kellett tervezni, hogy mit szeretnének oda. Az ötletelés végül annyira jól sikerült, hogy rögtön két étterem is született: a felső részen megnyitott az Indokína tematikára épülő Opium, alulra pedig hamarosan egy japán étterem érkezik.
A Sáo, Khan és Quí után sorban a negyedik étterem az Opium, ami egyben a legnagyobb is lett: itt akár nyolcvan vendég is le tud ülni, ehhez igazodik a grandiózus tér is. Nekem a Quí meghittsége és kedves díszítése egy fokkal jobban tetszik, de itt azonnal beleszerettem a hatalmas lámpákba. Nguyen Thuy Phuong, Wang Song Tao, Anh Tuan és Regős Dániel, avagy a négy tulajdonos állandó jelenléte az éttermek sikerének egyik fontos kulcsa, az Opiumban engem Regős Dániel fogadott. Vicceskedve jeleztem is neki, hogy több éttermet már nem nyithatnak, hiszen csak négyen vannak, nem tudnak többfelé osztódni. De végül erre is találtak megoldást: az ötödik hely az Opium alsó terében nyílik majd meg egy japán étterem formájában hamarosan, na de erről majd később.
Lenyűgöző belső tér, vietnámi ízek
A hangulat és a belső tér kialakításában a tulajdonosok is részt vettek, számomra szinte hihetetlen, hogy az étteremben található székeket Dani maga készítette a műhelyében. Míg a Quí egy családias, intim hangulatú tér, az Opium jóval grandiózusabb és nevéhez illően lelassult, marasztaló hangulattal fogad. Bár a tér első ránézésre hatalmas, garantáltan mindenki talál magának megfelelő zugot az étteremben: a nagy társaságok körbe tudják ülni a gyönyörű, fa közösségi asztalt, míg a kis kétszemélyes vacsorákhoz el is lehet vonulni. Aki pedig családdal szeretne egy intimebb helyre ülni, annak is van lehetősége erre hátul, a nagy Buddha-szobor alatt.
A főleg thai finomságokat felvonultató Quíről itt írtunk bővebben, az Opium pedig most a vietnámi konyhára koncentrál, tekintve, hogy két tulajdonos is vietnámi származású. A két éttermet összeköti egy nagy konyha középen, ami a gyors kiszolgálás biztosítéka. Az új konyhában egy hatalmas wokpálya is helyet kapott, így most egyszerre akár négy wokos ételt is tudnak készíteni. Ez kell is, mert ha mindkét hely tele van, az összesen 130 vendéget jelent. Az Opiumból egy lépcsőn jutunk le az alsó részre, ahol már szinte készen várja a nyitást a japán étterem.
Jól értelmezhető konyha némi franciás beütéssel
A vietnámi egyébként szerintem a legjobban értelmezhető távol-keleti konyha, kezdőknek leginkább ezt ajánlom. Meg persze az érzékenyebb gyomrúaknak is, hiszen alapvetően kevesebb fűszert tartalmaz és kevésbé csíp, mint a thai vagy kínai ételek. Mint Dani hangsúlyozza, az étlap összeállításában és az előfőzésekben a tulajdonosok vietnámi szülei is részt vettek, hogy az ételek minél autentikusabbak legyenek. Mint mondják, alapvetően az a cél minden étteremben, hogy visszahozzák a gyerekkoruk ízeit. De az Opium étlapján olyan recept is van, amit az egyik itt dolgozó vietnámi szakács hozott magával otthonról.
Amikor a vietnámi konyháról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a francia hatás mellett, hiszen a vietnámi konyha a franciák nélkül nem lenne ugyanilyen. Sőt, még most is nagyon erősen érvényesül nemcsak az ételek, hanem az alapanyagok terén is. Gondoljunk csak a vietnámiak leghíresebb ételére, a bánh mí szendvicsre, aminek az alapja egy bagett. Ezt a francia hatást nem akarják letagadni az Opiumban sem, ezért az étlapon is többféle franciás hatású étel található.
Előételek: batyu, nyárs és tempura
Indítanám is a sort az előételekkel, amelyek között szerepel például egy sertéssel és rákkal töltött tésztabatyu, ami tejföllel leöntve érkezik. Bár a créme fraiche a már említett francia hatásra utal, a tejföltől mégis inkább kicsit oroszos lett a hatás. De nincs olyan húsos batyu, amit én ne szeretnék, ezt is imádtam.
A „nem lui roll” is az előételek sorát gazdagítja: a marhahúsos nyársakat salátalevélbe tekerve kell lehúzni a pálcikáról, majd mehet az egész a szaftos, mogyorós szószba. Szépen enni nem lehet, de az étel annál finomabb. Ennek a rollnak többféle változata is van, rizzsel vagy salátával, én mindegyiket ajánlom, illetve kapható egy tavaszi tekercshez hasonló változat is.
A tempura a Quíben is erős vonal, nem szakít ezzel a hagyománnyal az Opium sem. A perilla tempura nagyon látványos, de nem lett a kedvencem, a perillalevélnek (más néven fekete csalán vagy kínai bazsalikom) ugyanis nincs különösebben sok íze, csak a tempurabunda érvényesül.
Friss osztriga mindig kapható
Úgy néztem egyébként, az Opiumra jellemző, hogy merészebb ételeket is bevállalnak, mint Dani meséli, öröm látni, hogy a vendégeiknek egyre nagyobb a kísérletező kedve. Míg a Quíben eleinte csak a pad thait kóstolták meg, most már kipróbálnak új ételeket is. Az Opium egyik jellegzetessége a friss osztriga, amit csak ebben az étteremben tudtok kóstolni. A másik különlegesség, hogy faszénen grillezett ételeket is készítenek, érdemes tehát ezeket is kipróbálni – hiszen a húsok a faszén füstösségétől lesznek igazán autentikusak.
Az előételeknél maradva ráfordultuk a híres vietnámi bánh mí szendvicsre, ami szintén a franciás vonalon mozog, hiszen vaj és májpástétom, azaz paté kerül a felkarikázott és pirított bagettre. Megmondom őszintén, engem ez a fogás nem győzött meg, az én fejemben a bánh mí egy szendvics, így furcsa volt ilyen formában találkozni vele. Másrészt, mivel a bagettet karikákra vágják, kissé ki is szárad.
Leves rákpáncéllal: telitalálat
Az előételekről továbbugorva kiemelném a bánh canh levest, ami a legnagyobb kedvencem lett: az alaplébe rákpáncél is kerül, amitől intenzív, de nem zavaró rákíze lesz a levesnek. A tésztát helyben készítik hozzá, valamit kerül bele marhahús is. Finom és friss, azonnal megnyert magának, pedig nem gondoltam, hogy egy ilyen leves tud még nekem újat mutatni. Bár ez történt a múltkor a 101 Neóban is, amikor megkóstoltam Keve Marci fekete levesét.
Az ázsiai tésztaételeket különösen szeretem, de ezt itt most nem kóstoltam. A pirított rizsek közül egy igen különleges fekete rizst kóstoltam, ha még nem ettetek ilyet, akkor mindenképpen próbáljátok ki! A fekete rizs egyébként a jázminrizs egy fajtája, bár szerintem nem annyira illatos. Mivel Kínában sokáig csak a nemesek fogyaszthatták, ritka csemegének számított. Szerintem a fehér rizsnél némileg keményebb, ropogósabb, nekem nagyon bejött. Ebből rákosat kóstoltam, de kérhető vega és húsos változat is. A két kedvenc fogásom az Opiumban egyértelműen a fekete pirított rizs és a rákos leves lett, de a húsos nyárs is nagyon bejött. A saláták a Quíben is nagy kedvencem, hasonlóan bejött az Opium pomelósalátája is.
Tojáshabos kávécska
Az élményeket tojáshabos vietnámi kávékkal öblítettem le, ez is egy olyan különlegesség, amit mindenképpen érdemes megkóstolni. A Black Opium Poison nevű, feketebabból és kókuszból készült desszert pedig egyszerűen mindennél finomabb volt.
Az Opium egyébként annyira hangulatos, hogy szerintem nem csak vacsorára érdemes beülni, hiszen a hosszú bárpultnál koktélozgatni is lehet. A csodás koktélválasztékot egyébként én nemrég a Saóban kóstoltam végig, és mivel itt még nagyobb és színesebb a koktélfelhozatal, nincs miért aggódni.
Cím: 1051 Budapest, Arany János utca 13.
Ha tetszett az Opium cikk, akkor csapj le a június 6-án megjelenőStreet Kitchen Guide-ra, amiben 500 menő vendéglátóhelyet gyűjtöttünk össze az ország minden pontjáról. Csekkoljátok avideóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minketFacebookon, kövessetek minketInstagramonésTiktokon!
- ázsiai étterem
- budapest
- budapesti bisztró
- vietnámi konyha
